híreink | Comfort-Parkoló
Reptéri Fedett Parkoló
+36 30 448 9366
0-24 óráig

híreink

 

Brüsszeli figyelmeztetés érkezett a koronavírus miatt

Az Európai Bizottság szerdán felszólította az uniós tagállamokat, azonnal vezessenek be szigorúbb korlátozó intézkedéseket, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány második hullámát.

Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos kijelentette, hogy az új fertőzöttek száma masszívan nő az EU-ban, így a tagországoknak további és azonnali korlátozó intézkedéseket kell bevezetniük, és szigorúan kell ügyelniük azok betartatására.

Ez lehet az utolsó esélyünk, hogy elejét vegyük a tavaszi állapotok megismétlődésének- hangsúlyozta.

Fontosnak nevezte továbbá, hogy a 27 tagállam összehangoltan vezessen be korlátozásokat, és ne oldja fel azokat korán, mivel “a vírus terjedésének felgyorsulása azt jelzi, hogy az intézkedések vagy nem voltak hatékonyak, vagy pedig nem hajtották végre őket a megfelelő módon.”

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a nemzeti kormányoknak fel kell lépniük a járvánnyal kapcsolatos álinformációk és összeesküvés-elméletek ellen.

A kormányoknak emellett minél hamarabb kell cselekedniük, hogy elkerüljék a teljes lezárásokat, mivel azok “csak károkat okoznak a gazdaságnak és rossz hatással vannak a lakosság mentális egészségére is”.

forrás: http://portfolio.hu

 

Repül mostanában? Reptérre gépkocsival érkezik? Parkoljon nálunk Vecsésen >>

Egyre több iskolába jut be a koronavírus

A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. Az interjúban arról is beszélt, hogy egyre több iskolába jut be a fertőzés, de a válaszlépések eltérőek lehetnek a kontaktkutatás függvényében.

Az állami köznevelési intézményeket fenntartó tankerületek irányításáért felelős hivatal vezetője a lap szerdai számában közölte: a korábbi őszi időszakokhoz képest idén magasabb lesz a vizsgázói létszám.

A szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett azokat megtartani. A nagy vizsgázói létszámú iskolákban tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az érettségi időszakában annak érdekében, hogy elkerüljék a zsúfoltságot az épületekben, és tartható legyen a védőtávolság. Egyelőre nincs szó arról, hogy ne tartanák meg a szóbeliket – jelezte.

Elmondása szerint a hibrid oktatásról a járvány második hullámához érve is megoszlanak a szakmai vélemények. Ugyanakkor most is működik a hibrid rendszer, hiszen amelyik osztály karanténba kerül, az arra az időre tantermen kívüli, digitális munkarendben folytatja a tanulást. Tapasztalataik szerint az emberek többsége a hagyományos oktatást szeretné ebben a tanévben is.

Azonban egyre több helyen jut be az iskolába a fertőzés – emelte ki. Van, ahol az egész intézményt átállították digitális munkarendre, másutt csak egy tagozatot vagy egy-két osztályt.

forrás: http://portfolio.hu

 

Repül? Helyezze nálunk biztonságba gépkocsiját. Reptéri parkoló Vecsésen. Kattintson ide >>

Orbán: Fél évvel meghosszabbítjuk a hitelmoratóriumot

A szombati gazdaságvédelmi operatív törzs ülése után a miniszterelnök videóban beszélt a döntésekről. Hat hónappal kitolják a hitelmoratóriumot bizonyos társadalmi csoportoknál.

A hitelmoratórium eddig 1,6 millió családnak és 60 ezer vállalkozásnak adott segítséget, ami azt jelenti, hogy decemberig 2000 milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál – kezdte Orbán a Facebookra feltöltött videót.

Ezután bejelentette, hogy a háztartások számára nyújtott hitelmoratóriumot meghosszabbítják az alábbi társadalmi csoportok esetében január 1-jétől további hat hónapig:

– gyermeket nevelő családok

– nyugdíjasok

– munkanélküliek

– közfoglalkoztatottak.

A vállalkozóknak be kell jelenteni, ha a moratórium meghosszabbítását szeretnék, és ha a bevételük több mit 25 százalékkal csökkent, akkor meg fogják kapni.

Azt is bejelentette a miniszterelnök, hogy a járvány kezdete előtt felvett minden háztartási és vállalkozási hitelnél hat hónapra felmondási tilalmat rendelnek el.

forrás: http://hvg.hu

Reptérre gépkocsival érkezik? Ön utazik Ferihegyről? Parkoljon nálunk Vecsésen >>

A koronavírus tünetei

A COVID-19 betegség az egyes embereknél különböző tüneteket vált ki. A legtöbb fertőzöttnél enyhe vagy közepesen súlyos lefolyású betegség alakul ki, amelyből a gyógyulás kórházi ápolás nélkül bekövetkezik.

A leggyakoribb tünetek:
láz
száraz köhögés
fáradékonyság

Kevésbé gyakori tünetek:
fájdalom
torokfájás
hasmenés
kötőhártya-gyulladás
fejfájás
a szaglás/ízlelés elvesztése
bőrkiütés, vagy elszíneződés az ujjakon/lábujjakon

 

Tünetekkel ne repüljön! Repül? Parkoljon Vecsésen. Kattintson ide >>

Véglegesen elérhető marad a telefonos gyógyszerfelírás

Véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Kásler Miklós szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, amelynek értelmében megtartják a “rendkívül sikeres és népszerű” gyakorlatot a továbbiakban is.
Mint írta, a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás (telemedicina) sok százezer embernek nyújt kényelmes és biztonságos lehetőséget. Egyúttal arra biztatta az elsősorban a járványügyi szempontból veszélyeztetetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a jövőben is, ezzel tovább csökkentve megfertőződésük esélyét.
A vírussal szemben ugyanis minden lehetséges módon védekeznünk kell, az ország működésének megőrzése mellett – tette hozzá a miniszter.

forrás: http://koronavirus.gov.hu

 

Ha utazik és repül, akkor parkoljon nálunk. Vecsési reptéri parkoló >>